Majális ’24

Majális ’24
Az Örkényi Szabadidő Központ Majálisán megrendezett süti és főzőversenye kiemelkedő esemény volt.
Az esemény meghirdetése után nagy érdeklődést keltett, így nagy számban jelentkeztek egyénileg illetve csapatokban is.
Mindenki számára izgalommal telt a készülődés és az ötletek gyűjtése, mivel és hogyan lehetne különlegessé, egyedivé tenni a versenyre benevezett ételüket.
Ez a verseny nem csak a gasztronómiai élményekről szólt, hanem a közösség összetartozásáról és az együttműködésről is.
A rendezvény alatt érezhető volt a jó hangulat, a felállított sátrak és asztalok mellett elhaladva, illetve a kilátogató emberek magas létszámát tekintve.
Egyesületünk mind a Süti kategóriában és a főzőversenyen is képviseltette magát.
A főzőversenyre Csülkös babgulyással, a sütiversenyre a „Polgárőrség aranya” fantázianevű pohárdesszertel készültünk.
 

Csülkös babgulyás

Főzőversenyre benevezett ételünk a Csülkös babgulyás volt, mely textúráját, ízét, valamint a tálalás kreatív és színvonalas megközelítésével próbáltuk elnyerni a zsűri tetszését. Házias ízével, gazdagon, tejföllel, pirított szalonnával és petrezselyem levél díszítéssel, mini bográcsokban tálaltuk, ezzel is szemléltetve a közös baráti, piknikes jó hangulatot. Erőfeszítéseink és a közös csapatunk meghozta gyümölcsét, hiszen büszkeséggel töltött el minket, hogy sikerült elhozni az 1. helyezettnek járó elismerést és díjat.

A polgárőrség aranya

A sütiversenyre benevezett ételünk a Polgárőrség Aranya fantázia névre hallgató pohár desszert volt. Frissítő, krémes, a nyári hangulatot idéző, citrusos ízvilágával, arany gyöngyökkel a hab tetején, csipet mentával próbáltuk elkápráztatni a zsűri tagokat. Nagy örömmel fogadtuk, mikor az eredmény hirdetésen átadták Egyesületünk részére a 2. helyezettnek járó elismerő oklevelet és díjat.

Az esemény egyértelműen rávilágított arra, hogy az ételek nemcsak ízekben, hanem közösségi szinten is képesek összekötni és összehozni bennünket.
 

Köszönjük a polgárőreink lelkes munkáját, és külön köszönjük a jelenlévőktől kapott megtisztelő adományaikat!